
Skócia eleve egy gyönyörű ország és mondjuk úgy, hogy örök szerelem lett. A skótok, amikor éppen értettem az akcentusukat, nagyon kedvesek voltak és segítőkészek. Persze az elején nagyon döcögősen indult a kaland, hiszen az iskolai angolom nem volt még erős, viszont az hogy elkezdtem külföldön dolgozni, mindenképp többet tanultam és az agyam egyre jobban ráállt az angolra.
Mivel hotelben kezdtem el dolgozni, így ebben van a legnagyobb tapasztalatom - az első munkám egy buszos hotelban volt, ahol reggel 6-kor már reggeli volt, hogy 7-kor nekiinduljanak és este 6-7 körül volt vacsora, attól is függően, hogy éppen mennyire messze mentek; eközben pedig mi takarítottunk is. Fárasztó volt, de érdekes. Ezután találtam egy rendes hotelt, ahol volt a reggeli, délutáni teák/szendvicsek, vacsora és takarítás volt itt is. Ugyanaz a tapasztlt, még is más élmény.
A következő állomásom egy kis panzió volt, ahol a takarításon és reggeliztetésen kívül végre megtapasztaltam a recepciót is, ami itt akkor papír alapon működött. Volt egy kis napló és leginkább telefonon intéztük. A megszokott komputeres rendszer itt nem létezett - ez lehet azóta változott...
Skóciában nem csak az első munka okozta a meglepetést, hanem az ételek is. Ugyan az első helyen indiai szakácsunk volt és a dolgozói ételek 98%-a curry volt curry-vel, de például az lepett meg a skótok mondjuk haggist esznek reggelire - ami valamennyire hasonlít a magyr hurkára, ám ez juhbőrbe tölött faggyú, szív, máj és hasonlók és ezt juhgyomorban főzik meg. Ínycsiklandóan hangzik, ugye? Bár Skóciában kezdtem rászokni a halas ételekre, ami számomra nagy előrelépés volt, hiszen sokáig nem ettem ilyesmiket.
Az angliai élményeim egy élményparkban kezdődtek, ami a tengerparton fekszik - annó nagyon sok ilyen futott, ám ennek a cégnek csak 3 parkja maradt fent, mint a parton. Rengeteg étkező/bár/színpados hely van, ahol a vendégek mindent is találhatnak elfoglaltságként. Minden héten valami más volt és voltak felnőtt hétvégék is, amiket természetesen kisgyerekes hetek követtek. Ekkor ismerkedtem meg az apartmanok takaritásával és ekkor dolgoztam ilyen büfés étteremben, és küzdöttem, hogy minél több pozicióban lehessek.
Mikor továbbmentem egy kisebb hotelba, ott ismerkedtem meg rendesen a bárral, recepcióval és rendes éttermes felszolgálással, valamint események levezetésével - amiknek levezetése nekem jól jött, mert ezzel értem el egy kinevezést is.
Persze mindig van mit tanulni, ahol persze hagyják is. Így kiváncsi vagyok milyen tapasztalatokat hoz a jövő.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése