
Mikor kb 12-13 évesen megismerkedtem az internettel, természetesen teljesen addiktív lettem és majdnem minden szabad percemet a képernyő előtt töltöttem. Akkor még a myvip és az iwiw a menő, majd bejött a facebook és persze mindent is megosztottunk ott. Felnőtt fejjel viszont már visszafogottabban kezelem és ezzel egy teljes kört vett a privát szférám a közösségi oldalakon.
A blogon anonimként is igyekszem mindig odafigyelni és bár nagy részében önmagamnak írok, szeretem látni a visszajelzéseket is egy-egy bizonyos bejegyzések után és mikor elkezdtem a What's Up, Mental health havi összefoglalóimat, az is olvasott lett és kedvelt valamilyen szinten.
Viszont az elmúlt pár évben mindenképp fontos lett nekem az, hogy ne osszam meg az életem minden egyes percét vagy hogy éppen mit csinálok egy adott pillanatban - egy kirándulásról készült képet is max napokkal később osztok meg, ezzel kiélvezem a napot és nem lógok a telefonon.
Persze látom értelmét a közösségi oldalaknak, főleg kapcsolattartás szempontjából, viszont az, hogy napi szinten minden apró dolgot megosztani az életünről, az egy kicsit túlzás. Vannak olyan ismerőseim, akik 5-10 percenként kiírnak valamit és ezt nem csak az ismerőseik látják, hanem olyanok is akiket nem is ismert. Sosem lehet tudni ki figyel és kezd el kutakodni, hogy merre vagy annyiból, hogy látja mit csinálsz éppen...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése